
Április 11-én, a Debrecen város napján megrendezett ünnepi közgyűlésen adták át az idei év Pro Urbe-díját, melyet Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője vehetett át.
A Pro Urbe kitüntető díj azok számára adományozható, akik Debrecen város érdekében jelentős tevékenységgel bírnak, és éveken keresztül munkálkodtak a helyi társadalom javára.
A LabVIEW alkalmazói verseny 2012. március 26-án került megrendezésre a National Instruments támogatásával és szponzorálásával, a debreceni Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolában. A National Instruments feladatának tekinti az iskoláskorú gyerekek természettudományos irányultságú képzését, így a program elsődleges célja volt, hogy példát mutasson a pályaválasztás előtt álló diákoknak a grafikus programozás, valamint a felügyelt ipari folyamatok terén.
Január 20-án, pénteken a Szent József Gimnáziumban került megrendezésre az NI LEGO Mentor konferencia, melyen a mentor programban résztvevő iskolák osztották meg egymással tapasztalataikat, eredményeiket, élményeiket, és bemutatták a program hasznosságát és a gyerekek fejlesztésének lehetőségét az érdeklődő iskoláknak. A LEGO mentoring program célja, hogy NI-os dolgozók LEGO kitek segítségével programozási és természettudományos ismereteket adjanak át általános, illetve középiskolás diákok számára tanórai/szakköri keretek között. Jelenleg 23 iskolában, 26 mentorral folyik a mentor program.
Az Aon Hewitt által szervezett országos szintű Legjobb Munkahely Felmérésen, az idén tizedszer szereplő NI Hungary Kft az előkelő hatodik helyet szerezte meg az ezer vagy több főt foglalkoztató cégek kategóriájában. A magas válaszadói létszámnak köszönhetően a cég minden idők legmagasabb kitöltési arányát érte el, valamint örömünkre szolgál, hogy dolgozóink elkötelezettsége is növekedett az előző évekhez képest.
December 16-án, Budapesten adták át az idei év Kármán Tódor – díját, melyet az NI Hungary Kft. és ügyvezetője, Dr. Ábrahám László vehetett át. A Kármán Tódor-díjat 2000-ben alapították és azok számára adományozható, akik kiemelkedő munkát végeznek az oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás területén.
A Great Place to Work® Institute által szervezett „A Világ Legjobb Multinacionális Munkahelye” felmérésben a National Instruments a 18. helyezést érte el a legjobb 25-ként megjelölt multinacionális vállalatok között. A neves díjkiosztó gálának a New York Értéktőzsde adott otthont, ahol a National Instruments (NI) alapítója és elnöke, Dr. James Truchard vette át a megtisztelő díjat olyan más, vezető informatikai vállalatok első embereinek a körében, mint a Google, Intel vagy a Microsoft.
Tekintse meg, milyen pályázati támogatásokban részesült az NI Hungary Kft.
Tekintse meg a National Instruments vállalati és termékhíreit.